Latorca völgy

Felsőgereben – riport
Kutatásaink során nagyon hamar rájöttünk, hogy sikereket akkor érünk el, ha a megfelelő tudással rendelkező „helyi bácsit” vagy nénit sikerül megtalálnunk. Az itt élő emberek életmódjukból adódóan (erdei gyümölcsök, gombák gyűjtögetése, legeltetés, erdei munkák stb.) nagyon jól ismerik lakóhelyük környezetét. Általános tapasztalatunk, hogy pontos adatokkal tudtak szolgálni még a legeldugottabb helyeken található bunkerek fellelhetőségéről is. Az szinte minden esetben bebizonyosodott: ahol azt mondták, hogy nincs bunker, ott akármennyit keresgéltünk, nem is találtunk épített erődítést. Sok esetben ez ellentmondott a fellelhető irodalomban leírtaknak is.
Felsőgerebenen két érdekes találkozásunk volt. Egy nagyon idős nénit próbáltunk kérdezni arról, hogy a már földerített bunkerrendszeren kívül található-e még építmény a településen. Ő már kevésbé emlékezett a régi időkre, de a huszonegynéhány éves unokája (Iván) elmondta, hogy ő tud ilyen helyet mutatni nekünk. El is mentünk a falu felső végére, ahol egy jó állapotban lévő páncéltörő bunkert találtunk. Az út túloldalán, egy bokros részen egy kútszerű, kőből kirakott építményt és egyéb más épített elemeket is megmutatott. Az számunkra egyértelművé vált, hogy az építmények katonaiak, és biztos, hogy nem kút vagy vízvétel célját szolgálták. Iván elmondta, hogy ezt az építményt jelentős részben betömték, és több más ilyen egységet is tömedékeltek a hatvanas években a helyi vezető utasítására. Ma mintegy 5-6 méter mélységig ki van tisztítva, amit Iván és társai végeztek el a közelmúltban. A bunkernél is azt mondta, hogy az idősek elmondása szerint itt valami járat volt, amit befalaztak. Nekem feltűnt: ha a bunkert és a kútszerű építményt légvonalban összekötjük, pontosan e képzeletbeli vonal mentén a műút alaposan megsüllyedt. A süllyedést a helyi geológiai viszonyok nem indokolják.
A másik érdekes beszélgetés a nagy bunkerhez legközelebb lakó idősebb hölggyel történt. Ehhez az adta az apropót, hogy az udvaron egy beton ciszternát láttunk, amiről feltételeztük, hogy esetleg a katonaság építhette a nagy bunker vízellátására. Az egyedül élő özvegyasszony elmondta, hogy ezt ők építették néhai férjével, de a kert végében csordogáló patak mögött lövészárokrendszer és lövészgödrök húzódnak nagy számban. Ő személy szerint egy közeli falucskából származik, de az anyósáék itt éltek, és ők meséltek a háborús időszak élményeiről. Elmondták, hogy az itt állomásozó magyar katonasággal nagyon jó volt a település kapcsolata. Az építkezésen sok helyi férfi kapott munkát és rendszeres fizetést. A front közeledtekor a falu lakosságát Uklin irányában biztonságos helyre telepítették. A magyarok kényszerű visszavonulását követően visszatértek lakóhelyükre, ahol mindent ugyanúgy találtak, ahogy otthagyták. Sem élelmiszert, sem egyéb ingóságot a magyarok nem bántottak. A hamarosan bevonuló szovjet csapatok rövid idő alatt mindenüket felélték, így a falu lakossága sokáig éhezett. A beszélgetés során derült ki az is, hogy ez a hatalmas erődrendszer miért maradt épen. A szovjet csapatok birtokba vették és négy éven keresztül saját céljaikra használták az épségben maradt föld alatti labirintust. A bunker környékén létesített sátortáborban jelentős számú katona élt az itt-tartózkodás négy éve alatt. Nagy megnyugvás volt, amikor minden előzmény nélkül a teljes katonaság távozott innen. Természetesen a bunkerben található teljes rendszert leszerelték, viszont a földalatti járatrendszert épségben hagyták.

A vereckei védelmi rendszer
Ez egy érdekes történet. Természetesnek vettük, hogy ezt a területet alaposan megerődítik – több oknál fogva. A magyar történelem és a honfoglalás misztikuma nem engedi meg, hogy a szovjet hadsereg éppen Vereckén keresztül törjön be az országba. Katonai-védelmi szempontból Verecke vidéke a legalacsonyabb hágókkal rendelkezik, tehát könnyen sebezhető pont. Ráadásul itt nem egy hágó van, hanem több olyan földrajzi pont, ami alkalmas a közlekedésre. Egy részükön ősi kereskedelmi utak haladtak, haladnak át. A Szent László-állás nyomait a figyelmes szem könnyen megtalálja az ezer éves határon. A lankás úton lementünk az első ukrán faluba, Klimecre. Itt viszont sem útközben, sem a szegényes kis faluban nem láttunk erődítésnyomot.
Gondoltuk, Alsóverecke település környéke lett az első vonalban megerősítve. Néhány elhanyagolható „földmunkán” kívül semmi érdemlegeset nem találtunk, pedig itt „interjúvoltuk meg” a legtöbb helyi lakost. Mindannyian határozottan állították, hogy vasbeton bunker a településen nem létezik. A tapasztalataink szerint, ahol a „helyi parasztbácsi” azt mondja, hogy nincs bunker, ott tényleg nincs is. A gyönyörű tájat a magasból szemlélve elmondhatjuk, hogy maga a hosszan elnyúló, lankás dombvonulatok ölelte település és környezete nem alkalmas a már megismert erődítés megépítésére.

Viszont Szabó J. J. könyvében részletesen leírta a vereckei alagútrendszer kiépítésének történetét (átvétel Damó Elemér regényes életrajzából). Szabó J. J. mellékelte a (Damó hadnagy készítette) műszaki vázlatát is a felsőgerebeni stílusú alagútnak. Szerzőtársamnak volt szerencséje hosszasan elbeszélgetni a 90-es éveiben járó Damó Elemér ny. ezredes úrral, aki az ominózus bunker földmunkáit irányította. Egy térképvázlatra berajzolta, hol kell lenniük az alagutaknak (térképvázlat a szerzők birtokában). Röviddel a beszélgetés után felkerestük a megjelölt helyszínt. Szomorúan tapasztaltuk, hogy néhány lövészárok- és lövészgödör maradványon kívül csak egy vasbeton ágyúállás maradványait sikerült fölfedeznünk. A környéken földdel, kaszálóval bíró helyi személyeket is megkérdeztünk, akik határozottan állították, hogy itt nincs bunker. Az eltelt jó 60 évben jelentős munkák érintették a területet (új főközlekedési út, elektromos áram- és szénhidrogén vezeték), de a munkák során sem tűntettek el vasbeton építményeket. Végül a térképvázlaton jelölt helyen semmi érdemlegeset nem találtunk.
Fölmerül a kérdés: vajon tévesen jelölte a rajzon az alagutak helyét Damó ezredes úr? Ezt a lehetőséget kizártuk. Elővettük A. A. Grecsko könyvét. Alsóvereckére, és közvetlen környékére vázlatain nem jelez megerődített körletet. Jelzi viszont a vezérszállási, felsőgerebeni, ábránkai erődített területeket. Fölmerül a kérdés, ki tévedett. Nagy valószínűséggel A. A. Grecsko is jól rajzolta le a környék erődrendszereit (máshol sehol nem tévedett).

Az egyik lehetséges megoldáshoz rakjuk össze az 1940. év eseménysorát. Damó hadnagy április végén érkezik a helyszínre, és egy éppen elkezdett alagútrendszer bányászati módszerekkel történő kialakítása a feladata. Ezt elvégzi, majd elkezdi a második alagút kialakítását.
1940. júniusában a német hadsereg legyűri a francia Maginot-vonal erődítéseit. Napokon belül magyar katonai műszaki delegáció utazik a rendszer tanulmányozására. Rájönnek, hogy az erődrendszernek sok gyenge pontja van. A magyar vezérkar azonnal leállítja a Maginot-vonal szerinti építkezéseket, és kidolgozza Hárosy Teofil vezetésével az új erődítési elméletet. Az események logikus folytatása Damó Elemér kb. július elejei azonnali áthelyezése Győrbe. Mint memoárjában írja:
Körülbelül jó két hónapig lehettünk Alsóvereckén. Éppen csak kezdtünk beletanulni a tartós erődítések építésébe, amikor parancs érkezett, hogy mindent hagyjunk abba, és azonnal térjünk vissza Győrbe. Már küszöbön állt a második építmény aknafolyosóinak az összetalálkozása és a következő hordó sör.
Annyi időt még kaptunk, hogy beomlás ellen biztosítsuk a vágatok homlokvégét. Volócon vonatra szálltunk, és megindultunk Győrbe. Hogy miért? Nem tudtuk. Nem is nagyon törődtünk vele. Jött a parancs, mi meg végrehajtottuk.”
Tehát a bunker Damó úr ottléte alatt nem épült meg, csak a földmunkák lettek kész. Damó úr – elmondása szerint – azóta nem járt az alagút építésének a helyszínén.
Az azonnali áthelyezés az erődítések vezetőinél nem volt jellemző. A parancsnok addig volt egy helyszínen, míg teljesen elkészült a kiadott munkával, majd azt egy hivatalos szemle keretében a hadsereg illetékesei átvették.
Összegezve:
– Alsóvereckén nem épült ki az alagút típusú erődrendszer
– A. A. Grecsko nem említi, és a védelmi rendszereket bemutató vázlatain sem szerepel alsóvereckei erődítés
– A települést és környékét jól ismerő helyi lakosság szerint Alsóvereckén nem épült vasbeton bunker
– Damó Elemér memoárjában csak a földmunkák végzéséről ír
– Több leírás is azt erősíti meg, hogy felsőgerebeni típusú erődítés több nem épült a Keleti-Kárpátokban
– Szabó J. J. könyvében tévesen sugallja, hogy az említett területen ténylegesen is elkészült az erődítés
A fentiek alapján az a szubjektív véleményünk, hogy Alsóverecke déli végén nem épült ki a tervezett védelmi rendszer az ismert 1940-es események hatására.